Az újraszámlálás után is Trump a wisconsini szavazás nyertese

külföld

162 szavazattal még növelte is az előnyét, ami így végül 22 ezer szavazatnál is nagyobb lett. Wisconsinban hárommillió szavazatot számoltak újra a zöldpárti elnökjelölt, Jill Stein kezdeményezésére azután, hogy pár informatikai szakértő felvetette a szavazógépek meghackelésének elvi lehetőségét. Azt vizsgálták, van-e eltérés a gépi összesítések és a papír alapú ellenőrzőszelvények között.

Arra, hogy ez a végeredményt is megváltoztassa, eleve minimális esély volt csak. A korábbi választásokon az újraszámlálások legfeljebb pár száz szavazatnyi eltérést mutattak az eredeti eredményhez képest, így még az is meglepő lenne, ha a wisconsininál szorosabb, de még így is Trump 15 ezer szavazatos előnyével elszámolt michigani eredmény megfordulna.

De ha meg is fordulna a michigani eredmény, Trump immár hivatalos wisconsini győzelmével már garantáltan többséget szerzett az elektori kollégiumban.

Ott viszont még elvben változhat az eredmény. Az Egyesült Államok alapító atyáinak egyikére, a szövetségi rendszer alapjait kidolgozó James Hamiltonra hivatkozva elektorok egy csoportja kezdeményezte, hogy az elektorok mandátumuk helyett lelkiismeretük alapján, Trump ellen szavazzanak a kollégiumban. A csoporthoz eddig egy kivétellel csak demokrata elektorok csatlakoztak, így kevés esélyük van a sikerre.

További bonyodalmat okozhat, hogy a kormány vizsgálatot jelentett be annak felmérésére, hogy miben és mennyiben befolyásolhatta Oroszország a választások kimenetét. Az amerikai hírszerzés, a CIA elemzése szerint Oroszország egyértelműen Trump érdekében avatkozott be a választáson. Ezt arra alapozzák, hogy értékelésük szerint az orosz hackerek a Demokrata Párt mellett a republikánusok szervereit is feltörték, de csak az előbbiről szivárogtattak ki megszerzett információkat.

Az elektorok hétfőn azt kérték, hogy döntésük előtt tájékoztassák őket a titkosszolgálatok értesüléseiről. Ez akár befolyásolhatja is a döntésüket. Az elektori kollégium december 19-én szavaz az elnökről, elméletben Trumpnak biztos előnye van a testületben. (Via MTI. Címlapkép: Ty Wright/Getty Images)