A Fidesz ma már vállaltan nagyon messze áll attól az egykori rendszerváltó párttól, aminek indult, és Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnökről is sokszor kiderült már, hogy az elveit rendre az aktuális érdekeihez igazítja.
Azt viszont eddig nem tette világossá, hogy a második és harmadik miniszterelnöksége előtti mondatai már neki is kínosak. Most úgy tűnik, ez az idő is eljött, legalábbis az orbanviktor.hu/miniszterelnok.hu alján található archívumban néhány hete már csak a 2010 utáni anyagok érhetők el, a korábbiak (2001-2006, 2006-2007 és 2007-2010) üres oldalra vezetnek.
Lehetséges, hogy csak az új dizájn végzett a korábbi anyagokkal, mindenesetre sem Havasi Bertalantól, sem a honlappal kapcsolatos kérdésekre létrehozott honlap@orbanviktor.hu címről nem kaptam választ arra, miért tűnt el az archívum.
Bezzeg ha a miniszterelnök Snapchaten tartaná a kapcsolatot a választókkal, kevésbé kellene félnie a múlttól.
A Fidesz-székház 2013-as elfoglalásakor az épület mögötti kukában megtalált 1989-es pártprogram előre figyelmeztetett.
Mielőtt Orbán 1998-ban először kormányfő lett, rendszeresen arról beszélt, hogy nem jó az, amit a mostani kormánya is csinál. De melyik Orbánnak lett igaza?