Felgyújtottak egy férfit a VIII. kerületben

bűnügy

Hétfő hajnalban érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy a VIII. kerületben, egy Magdolna utcai lépcsőházban egy férfi ruházata meggyulladt, a tüzet egy ott lakó nő oltotta el. A férfit a mentők kórházba vitték.

Később derült ki, hogy a 35 éves V. Norbert korábban együtt ivott a sértettel, majd miután összevesztek valamin, aki először megverte az utcán, majd később bementek egy Magdolna utcai házba, ahol meggyújototta a sértett ruháját.

A felgyújtott férfi égési sérülései miatt még aznap este meghalt, így V. Norbert ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt folyik az eljárás. V. Norbertet a rendőrök kedden 2 óra 40 perckor a Népszínház utcában fogták el. Azóta kezdeményezték az előzetes letartóztatását. (police.hu)