„A Lánchíd Rádió teljes vezetősége és szerkesztői tiltakoznak az ellen, hogyaz Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) tiltólistára tette a műsorainkból érkező megkereséseket. Tiltakozásunkat fejezzük ki továbbá amiatt, hogy a kultúrához való hozzáférés, az információ-átadás joga a médiacsatározás színterévé vált.”
– áll a Lánchíd rádió december 19-ei közleményében.
A rádió az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz is fordult, miután az EMMI szabályosan bojkottálja őket.
Mint az az RTL Klub híradójából kiderül, még a tárca fennhatósága alá tartozó - igen nagy számú - kulturális intézmény szakemberei sem nyilatkozhatnak nekik, sőt még egy előre egyeztetett interjút is félbe kellett hagyni, mert az Emmi menet közbe letiltotta.
A rádiósok jogsértőnek tartják, hogy „a közművelődés javára létrehozott, közpénzből működő állami fenntartású intézmények eseményein mint a Lánchíd Rádió munkatársa nem vehetünk részt és nem készíthetünk riportokat.”
A Lánchíd rádió éveken át szövetséges viszonyt ápolt a kormányzattal, ám ez a viszony megromlott, miután a tulajdonos Simicska Lajos összebalhézott a magyar miniszterelnökkel.
Azóta Simicska médiaérdekeltségeit ott blokkolja a magyar állam, ahol tudja.
A szerkesztőség felszólítja Balog Zoltánt, a tárca vezetőjét, vizsgálja felül a tárca kommunikációs gyakorlatát. (Lánchíd rádió/RTL/Hvg)