Brazil lapértesülések szerint felesége szeretője végezhetett Görögország brazíliai nagykövetével, Kyriakos Amaridisszel. Amaridist hétfőn, neje riói barátainál látták utoljára. Felesége szerdán jelentette eltűnését a rendőrségnek, ami csütörtökön talált rá annak az autónak a kiégett maradványaira, amit Amaridis bérelt Rióban.
Az autóban egy elszenesedett holttestet is találtak, amiről azt gyanítják, hogy Amaridisé.
A riói rendőrség tájékoztatása szerint az ügyben beismerő vallomást tett egy 29 éves brazil katonai rendész. Ő a helyi sajtó értesülései szerint a nagykövetné, a brazil származású Francoise Amaridis szeretője volt. A rendőrség társtettesség gyanújával már őrizetbe is vette a nagykövetnét, illetve még három embert.
A bizonyítékok között szerepel egy kanapé, amiken vérfoltokat találtak. Ez abban a riói házban volt, ahol Amaridist hétfőn utoljára látták.
A nyomozás adatai szerint Amaridist a házban gyilkolták meg, testét pedig szerdán helyezték el a bérelt autóban, amit rágyújtottak. Vagyis eltűnése története ezek szerint felesége gyilkosságot elfedő kitalációja volt csupán. (Via MTI)