Évek óta sérti az alaptörvényt a NAV gyakorlata, hogy a megözvegyült bejegyzett élettársaktól öröklési illetéket kér, pedig a házastársakhoz hasonlóan nekik sem kellene fizetniük – ezt állapította meg a decemberi jelentésében az alapvető jogok biztosa.
Székely László szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tévesen állapított meg a megözvegyült élettársaknál ingatlanöröklésnél 9, egyéb esetben 18 százalékos illetékmegfizetési kötelezettséget. (Tehát például egy 15 millió forintos lakás öröklésekor 1,5 millió forint illetéket, egy 3 millió forintos autónál több mint félmillió forintot szabott ki.)
Székely ezért felkérte az adóhivatalt vezető államtitkárt, Tállai Andrást, hogy intézkedjen a jogtalanul beszedett illetékek visszafizetéséről, illetve megkérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert és Tállait, hogy a jövőben egységesen járjanak el a szabályok értelmezésekor.
Székely szerint a homoszexuálisok esetében különösen diszkriminatív a NAV gyakorlata, mivel Magyarországon nem engedélyezik az azonos neműek házasságkötését.
A Magyar Nemzet megkereste a NAV-ot, hogy eleget tesznek-e a kérésnek, de nem kaptak választ, az NGM pedig azt mondta: tanulmányozzák az ombudsmani állásfoglalást, de a minisztérium a törvényi határidőre figyelemmel alakítja ki majd az álláspontját.
Most még azt sem tudjuk, hány embernek, mekkora összeget kellene visszafizetnie a NAV-nak. (via Magyar Nemzet)