A jobbikos Sneider Tamás kérdezett írásban az Eximbank Andy Vajnának folyósított hiteléről, amire Szijjártó Péter válaszolt. A külügyminiszter szerint azontúl, hogy minden rendben volt, és semmi látnivaló, kijelenti, hogy
"az Eximbank igazgatósága arról tájékoztatott, hogy az Ön által említett hitelkihelyezés közpénzt nem érintett."
Ezek szerint az Eximbanknál két számla és széf lehet: a közpénzes és a nem közpénzes.
Andy Vajna előbb a Tv2 megvásárlásához kapott
az eredetileg exportfinanszírozást célzó Eximbanktól egy 6,7 milliárd forintos hitelt. Majd 1,2 értékű forgóeszköz hitelről kötött szerződést a csatorna és a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alatt működő hitelintézet.
A kormány év végi pénzosztása amúgy az Eximbankot sem kerülte el,
feltőkésítésére 47 milliárd forintot csoportosítottak át.
Közpénzek tízmilliárdjai és a médiában eddig járatlan oligarchák mozdultak meg, hogy a választási kampánynak olajozott médiagépezettel vághasson neki a Fidesz 2017-ben.
A vételhez folyósított 6,72 milliárdos hitel mellé. Az Eximbank részéről Rogán Antal egykori alpolgármestere, Puskás András írta alá a nagylelkű szerződést.