Bocsánatot kért az izraeli nagykövetség, amiért az egyik diplomatájuk a brit külügyminiszter-helyettes kirúgásáért lobbizott

külföld

Nemrég az Al Jazeera hozott nyilvánosságra egy videót, amin az egyik izraeli diplomata, Shai Masot arról beszélt, hogy leváltaná Alan Duncan brit külügyminiszter-helyettest, amiért a politikus bírálta Izrael ciszjordániai telepeit.

A beszélgetésen Masot Maria Strizzolótól, a Konzervatív Párt elnökhelyettesének kabinetvezetőjétől kérdezte meg, adhat-e néhány nevet, akiket el kellene távolítani. Az izraeli diplomata ekkor Duncan nevét dobta be, aki 2014-ben az apartheidhez hasonlította a hebroni és a ciszjordániai palesztinok helyzetét. A beszélgetés alatt az izraeli diplomata, Boris Johnsont, Duncan főnökét, idiótának nevezte, de szerinte ő nem annyira ártalmas, mivel legalább nem csinál semmit.

Közben Maria Strizzolo figyelmeztette az izraeli diplomatát, hogy az egész úgy hangzik, mindtha egy konspirációba akarná beszervezni,.

Alan Duncan - Fotó: AFP/Adem Altan

Az izraeli nagykövetség vasárnap bocsánatot kért Duncantől a megjegyzés miatt, Mark Regev nagykövet hangsúlyozta, hogy az nem képviseli a nagykövetség álláspontját. A felvételt az Al Jazeera riportere titokban készítette egy londoni étteremben tavaly októberben. (BBC/Al Jazeera)