Itt van 20 millió dollár ágyba rejtve, pont olyan ínycsiklandó, ahogy képzelnéd

ÉLET

A fenti látvány az amerikai szövetségi nyomozók jelenlegi tudása szerint egy 1 milliárdos piramisjátéknak köszönhetően tárul elénk, aminek középpontjában egy massachusetts-i, TelexFree fantázianévre keresztelt telefon- és internetszolgáltatást mímelő vállalat áll. 

A TelexFree 2012 januárja és 2014 márciusa között működött, láthatóan nem minden eredmény nélkül. Több ezer ügyfelet gyűjtöttek maguk köré, hogy hirdessék az ő szolgáltatásaikat a neten, még busásabb hozam reményében. 

Forrás

Ez persze kamu volt, a hozam jelentős része a westborough-i, 28 éves Cleber Rene Rizerio Rocha ágyában pihegett, akire most januárban csapott le a helyi hatóság, és pénzmosás miatt állították elő. Az akció kitervelője még valószínűleg szabadlábon van, és Brazíliában bujkál. 

Rizerio Rocha úrnak ugyan nem sikerült kitöltenie zöldhasúakkal a teljes ágykeretet, de láthatóan nagyon akkurátusan, libasorban pakolgatta egymás mögé a dollárkötegeket, amit valószínűleg csak az okkal irigykedő nyomozók túrtak szét. (ABCNews)