Az európai uniós fejlesztési források felhasználásában Magyarország a visegrádi országok között az első helyen, az Európai Unió 28 tagállamában az elsők között van - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára csütörtökön a HG Media csoport Fókuszban konferenciasorozat - 2017 a lehetőségek éve címmel tartott rendezvényén, Budapesten.
Arra pedig, hogy mennyire élen jár az ország az uniós pénzek felhasználásában, álljon itt 10, a való életből vett példa.
Azt mondta, nagyon meg fogják bánni, ha szórakoznak az európai uniós forrásokkal.
Heim Péter, Tombor András és Gansperger Gyula nagyrészt üres, ám hozzájuk köthető cégekbe döntötték az uniós milliárdokat.
Polt Péter ügyészsége soha, de soha nem feküdne keresztbe a kormányközeli bizniszelgetés előtt.
Először mi sem értettük, miért építenek egy több szintes kilátót a Tisza-tó mellé. Most kiderült, hogy a helyi polgármester is megkapta a részét a projektből.
Több tízmillió forintnyi uniós támogatás folyt el felesleges turisztikai fejlesztésre egy mélyszegénységgel küzdő borsodi falu határában.
A feladat nem volt bonyolult pedig, a várost kellett volna összekötni Boldog településsel. Erre elvertek egymilliárdot egy használhatatlan kalandparkra, az utat pedig már most felveri a gaz.
Megnéztük az elhíresült kerékpáros kilátót, amely mellé egy méter bicikliút sem készült, aztán kimentünk a tóra, hogy közelről is rácsodálkozzunk a milliárdokból kikotort iszapra, amely mára visszament a tóba. Fejlesztések uniós pénzből a Tisza-tó körül.
Számoljuk meg együtt a lyukakat az Átlátszó videóján!
9000 milliárd forint múlik egy jelentésen. Brüsszelnek nem tetszik, hogy a magyar rendszer előre bebetonozza a pályázatok nyerteseit.