Káosz Trump menekültellenes rendelete után: a Google azonnal hazahívja dolgozóit, Kairóban már nem szállhattak repülőre irakiak

külföld

Egy nappal azután, hogy az amerikai elnök felfüggesztette egyes muszlim országokból érkező menekültek beutazását az Egyesült Államokba, nem engedtek felszállni öt iraki és egy jemeni állampolgárt egy New Yorkba tartó EgyptAir járatra Kairóban. A Reuters jelentése szerint 

annak ellenére tartóztatták fel, majd irányították át őket hazájukba tartó járatokra a tranzitutasként érkezőket, hogy érvényes vízumuk volt az Egyesült Államokba. 

Donald Trump pénteken elnöki rendelettel, azonnali hatállyal és határozatlan időre felfüggesztette szíriai menekültek befogadását, és 120 napra felfüggesztette egyes muszlim országokból érkező menekültek beutazását az Egyesült Államokba. Az beutazási tilalom Szíriára, Iránra, Irakra, Szudánra, Líbiára, Szomáliára és Jemenre vonatkozik. 

AFP PHOTO / NICHOLAS KAMM

A Google a BBC-hez eljuttatott közleménye szerint a cég

azonnal az Egyesült Államokba rendelte a tiltólistán lévő országokból származó, külföldön dolgozó kollégáit.

A cég szerint közel száz munkavállalóját érintheti Trump rendelete.