Közösen bírálta a német és a francia külügyminiszter Trump menekültellenes politikáját

külföld

Pénteken alakította át a német kormány Joachim Gauck államfő: a külügyminiszteri poszton Frank-Walter Steinmeiert Sigmar Gabriel alkancellár váltotta. A frissen kinevezett külügyminiszter első útja szombaton Párizsba vezetett, ahol francia kollégájával közösen 

álltak ki Donald Trump amerikai elnök menekültellenes rendelete ellen.

Jean Marc Ayrault rendkívül aggasztónak nevezte a döntést. Sigmar Gabriel kijelentette, hogy 

"kötelességünk az is, hogy fogadjuk a háború és az elnyomás elől menekülőket". 

A német külügyminiszter hozzátette, hogy szerinte az Egyesült Államok egy olyan ország aminek fontosak a keresztény hagyományok. Gabriel szerint ennek része a szeretet és mások segítése is. 

Szombaton a francia elnökkel és a német kancellárral is beszélt telefonon Donald Trump. Francois Hollande a protekcionizmus veszélyeire figyelmeztette az amerikai elnököt. A francia elnök szerint Trump hozzáállása gazdasági és politikai következményekkel járhat. 

"Egy instabil és bizonytalan világban a bezárkózás zsákutcába vezet,"

mondta Hollande, aki még a NATO szükségességére és a párizsi klímavédelmi megállapodás fontosságára hívta fel Trump figyelmét. 

Drew Angerer/Getty Images

Angela Merkellel meglepően hosszan, háromnegyed órán keresztül beszélt Trump. A kancellár és az elnök egyetértett abban, hogy a 

NATO alapvető fontosságú szerepet játszik a transzatlanti együttműködésben és a nemzetközi biztonság fenntartásában.

A szervezet tagországainak pedig méltányosan ki kell venniük részüket a kollektív biztonságuk megteremtésében. Ígéretet tettek arra is, hogy tovább mélyítik a két ország közti kapcsolatokat, és a jövőben erősítik az együttműködést a terrorizmus elleni harcban. Donald Trump a telefonos egyeztetés során közölte, hogy

ott lesz a júniusi G20-csúcson Németországban.

(France24)