A Reuters szerint az amerikai kormány a héten annak ellenére is beenged az országba 873 menekültet, hogy Donald Trump múlt pénteken elnöki rendeletben tiltotta ezt meg.
A Nemzetbiztonsági Minisztérium egyik név nélkül nyilatkozó munkatársa szerint a menekültek tulajdonképpen már úton voltak Amerikába, a biztonsági átvilágításukat már az előtt elvégezték, hogy megjelent volna Trump rendelete.
Ez az átvilágítás jellemzően akár két évig is eltarthat, tehát ezekben az esetekben még bőven Barack Obama elnöksége alatt kezdődött meg. Jellemzően személyes beszélgetésekből és a menekültstátuszért folyamodók előéletének vizsgálatából áll.