Január 30-án minden előzmény nélkül, teljesen váratlanul felmondtak Szert Boglárkának, az Antall József Tudásközpont egyik jogászának.
Szert szerint a döntés egyértelműen bosszú volt, azért, mert korábban felszólalt egy fiatal munkatársa védelmében, akit előtte a szokásos vezetői értekezleten Szert szerint megaláztak.
Antall József miniszterelnök fia szerint fontos a szabad véleménynyilvánítás, csak inkább ne legyen nyilvános, mert kevesebb pénz jöhet a Miniszterelnökségtől.
Szert elmondása szerint a fiatal munkatársát, egy huszonéves nőt azzal vonta felelősségre Antall Péter, az AJTK vezetője, hogy "gyere, Editke, megpofozgatlak, mit csináltál tegnap?". Mindezt azért, mert a nő szimpátiáját fejezte ki az olimpiaellenes mozgalommal.
Szert kifogásolta az eljárást, amire már az értekezleten közölték vele, hogy "nem muszáj itt dolgoznia". Január 30-án, hétfőn pedig már két ügyvéd várta a vezetői értekezlet után a felmondási papírokkal, amit ott helyben alá is kellett írnia. Az AJTK azt állítja, hogy csak átszervezések vannak. (Via RTL Klub Híradó)