Már majdnem ezer amerikai diplomata lázad Trump vízumrendelete ellen

külföld

Egyre komolyabbá kezd válni az amerikai külügyi apparátus lázadása Donald Trump amerikai elnök ellen. A külügyminisztériumban hétfő óta köröztetnek egy levelet, amit kedden hivatalosan is benyújtottak az elnöknek. Ebben a külügy dolgozói fejezhetik ki ellenkezésüket Trump pénteken aláírt és rögtön hatályosult vízumrendelete ellen, amely gyakorlatilag megtiltotta hét, jellemzően muszlimok lakta ország polgárai beutazását az Egyesült Államokba.

A levelet a Voice of America, az amerikai külügyminisztérium rádiójának értesülései szerint mostanáig csaknem ezer karrierdiplomata és külügyes közalkalmazott írta alá. A rádió jelentése szerint ez "példa nélküli" tiltakozás.

Az amúgy nem szokatlan, hogy az amerikai minisztériumok dolgozói hivatalos memorandumban fejezzék ki ellenkezésüket az elnök rendelkezéseivel szemben. Tavaly például szintén a külügyminisztériumból érkezett ilyen levél Obama elnöknek, amiben a diplomaták Obama Szíria-politikája ellen tiltakoztak. Azt viszont csak ötvenen írták alá. (Via VOA)