Balog Zoltánnak megjött az étvágya egy hazai imareggelihez

POLITIKA

Balog Zoltán emberi erőforássokért felelős miniszter csütörtökön Washingtonban részt vett a Donald Trump vezette imareggelin. 

A miniszternek nagyon tetszett a rendezvény, mert "ez a közös ima a politikai ellentétek fölé emeli, legalább a közös imádság másfél-két órájára a résztvevőket". 1953 óta minden február első csütörtökén rendezik meg ezt a programot Washingtonban, sok politikussal és külföldi vendégekkel. Balog harmadszorra vett részt rajta.

Balognak annyira tetszett az egész, hogy ősszel Budapesten is rendeznek egyet, ahová még ellenzékieket és külföldieket is várnak.

Tillerson és Balog az imareggeli farvizén váltottak néhány reménykedő szót. Fotó: Balog Zoltán / Facebook

Balog azt is mondta, hogy módja volt kicsit beszélgetni az új amerikai külügyminiszterrel, Rex Tillersonnal, akinek mondta, hogy reméli, hogy változni fog az amerikai politika viszonya Magyarországhoz. Tillerson erre azt mondta Balognak, hogy ő is ezt reméli. Sőt, általában is új korszakba léphet egész Amerika, mondta neki Tillerson. "Mi azt szeretnénk, ha a magyar-amerikai kapcsolatok lépnének új korszakba"- mondta erre Balog.

Az is világos, hogy Balog és Tillerson mostantól udvariasak lesznek egymáshoz, hiszen Balog így nyilatkozott a reggeli után: "Nehezen tudom elképzelni, hogy ha két politikus részt vesz egy ilyen közös imádságon, akkor utána sértegetik vagy gyalázzák egymást". (MTI)