A Northumbria University kutatópszichológusai számítógépes képalkotási eszközök segítségével kiderítették
a szexi tánc titkát.
Kísérletükbe 39 hallgatónőt vontak be, akiknek Robbie Williams egyik slágerének dobritmusára kellett táncolniuk. A táncukat mozgásérzékelőkkel rögzítették, hogy aztán azonos digitális avatarokra programozzák, így kizárva azt, hogy az ítészeket a táncosok külleme, testi adottsága befolyásolja az értékelésben.
Megállapításaik szerint, egyben előre várhatóan a legkevésbé vonzó táncnak a
lógatott kézzel tipegés
bizonyult, míg a legvonzóbbnak
a veszet csípőrázással kombinált, mérsékelt tempójú helikopterezés,
amiből máris levezethető, hogy a tánc szexiségéhez leginkább a csípő és a kezek intenzív lengetése járul hozzá. Mármint a női táncnál. A férfi tánc szexiségét kizárólag a felső test mozgása határozza meg, úgyhogy a géppuskalábú steptáncosok, kicksteppesek, drum'n'bassre ikszelgetőket mind ki kell ábrándítsuk.
Azoknak a lányoknak viszont, akik amúgy nem szeretik összevissza dobálni a kezüket tánc közben, még van kiút. A kutatók megállapításai szerint a kézmozgás hiányát leplezni lehet
Már ha egyáltalán a táncolás célja a férfiközönség figyelmének felkeltése, és nem szimplán a bulizás. (Via Popsci)