Az amerikai elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján a jövő hétre ígérte a beutazást szabályozó új rendeletet. Donald Trump az előző rendelet helyett, amit egy bíró, majd egy fellebbviteli bíróság is felfüggesztett, teljesen új elnöki rendelet kiadását lengette be. Az elnök szerint az előzővel az egyetlen gond az volt, hogy „rossz bírói döntéssel” felfüggesztették. Trump azt ígérte, hogy a bíróság döntése alapján átszabják az eredeti verziót.
Az első beutazási rendeletet Trump január 27-én írta alá, és átmenetileg megtiltotta hét muszlim többségű ország állampolgárainak, hogy belépjenek az Egyesült Államok területére. A szíriai menekültek kérelmeinek elbírálását pedig felfüggesztette. A lépés káoszt okozott az amerikai reptereken, mert a rendelet a zöld kártyával és vízummal rendelkezőket, valamint a kettős állampolgárokat is érintette, akik sok esetben már évek óta az Egyesült Államokban éltek.
Később azt mondta, hogy „egyes sajtójelentésekkel ellentétben a Fehér Házban egyáltalán nem kaotikus a helyzet, sőt, éppen hogy ő örökölt zűrzavart”.
Ezzel arra utalt, hogy az elnökség átvételekor „katasztrofális” volt a helyzet a menekültek, illetve a munkahelyek szempontjából, de „katasztrofális” helyzetet örökölt például a Közel-Keleten is.
Doanld Trump a sajtót hibáztatta a „félrevezető információkért”, és most is vitába keveredett a CNN tudósítójával, álhírek közlésével vádolva a hírcsatornát. (Independent/MTI)