Kárt okoz a gazdaságnak, és növeli az ország importenergia-függőségét, hogy az Európai Bizottság 18 hónapja nem dönt a paksi beruházás esetleges tiltott állami támogatásának ügyében – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki kedden Brüsszelbe utazik, hogy mások mellett ezt a kérdést is tisztázza. (Ez érdekes, hiszen olyan hangokat is hallani, amik szerint a paksi beruházásra felvett hitel növeli az ország függőségét.)
Lázár János a Kormányinfón ismertette, hogy több vita is van a Magyarországra szánt források sorsát illetően, emiatt több biztossal találkozik majd. Mint mondta, Paks 2 ügyén is megpróbál lendíteni, de
a beruházást újabb támadások érik osztrák és német részről, továbbá az általuk finanszírozott civil és társadalmi szervezetek révén.
Lassan felvetődik, hogy miért diszkriminálják Magyarországot és miért nem hoznak döntést Brüsszelben – mondta Lázár János, aki reméli, a késedelem mögött nem nyugat-európai gazdasági érdekek, hanem a „jog és a bürokrácia dzsungele” áll. (via MTI)
Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta a versenyjogi biztos magyar kormánynak írt levelét.
A magyar kormány Rotschild-tanulmányát egy prágai elemző cég szedte most ízekre. Lázár János pénteken győzködte Brüsszelt, de ősz előtt aligha határoznak ott az engedélyezésről.