Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről napok óta sorra kapja a díjakat a 2017-es berlini filmfesztiválon. Az ökumenikus zsűri, a filmkritikusok és egy berlini lap díja után a legjobb filmért járó Arany Medvét is megkapta.
Így vette át Enyedi a díjat:
A rendező több mint 17 éve nem készített semmilyen nagyjátékfilmet. Enyedi Ildikó Az én XX. századommal 1989-ben az elsőfilmesek díját nyerte el Cannes-ban, aztán besöpört még vagy 40 elismerést itthon és külföldön, a Simon mágus 1999-es bemutatója után mégsem forgatott saját filmet. Mostanáig.
A filmben a nyári nappalokon a vágóhídon egymással szót érteni képtelen, kínosan feszengő főszereplők egymástól kilométerekre lévő lakásaikban minden éjjel ugyanazt álmodják: ketten, tökéletes harmóniában szarvasként járják a téli erdőt.
Itt a trailer, a filmet március 2-től lehet megnézni a magyar mozikban.
Nem az a fajta közönségfilm, amit Andy Vajna szeretne. Mégis jó.
A csajom volt Enyedi Ildikó ezer év utáni új filmjének a díszlettervezője, amit a Berlinalén mutattak be először, ezért kimentünk a díszelőadásra. Vér, nevetés, ánusarcú lány és ingyenpia: végre egy igazán elfogult beszámoló!