testről és lelekről

Morcsányi Géza meghalt

A magyar kultúra kivételes alakja volt: színházi dramaturgként, műfordítóként, könyvkiadóként és végül színészként is.

Urfi Péter
GYÁSZ

Enyedi Ildikó először beszélt arról, hogy orvosi műhiba miatt elvesztette újszülött gyerekét

„Csak megszületni és meghalni ne kelljen ebben az országban.”

Urfi Péter
ÉLET

Léa Seydoux szerepel majd Enyedi Ildikó következő filmjében, a Feleségem történetében

A Füst Milán regénye alapján, európai koprodukcióban készülő filmre 1 milliárd forint támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság.

Herczeg Márk
FILM

A Testről és lélekről nyerte a legjobb európai film díját Romániában

Többek közt Aki Kaurismaki és Christopher Nolan filmjeit utasította maga mögé.

Rényi Pál Dániel
FILM

Egész Kínában vetíteni fogják a Testről és Lélekrőlt

A kínai filmarchívum szerezte meg és adta tovább a forgalmazási jogokat.

Rényi Pál Dániel
FILM

A Netflix kicenzúrázta a „baszást” a Testről és lélekről előzeteséből

Szégyenlősen feliratoztak az amerikaiak.

Urfi Péter
FILM

Kobe Bryant mellett ült Enyedi Ildikó az Oscarra jelöltek fotózásán

Díszvacsora volt a jelölteknek, itt készült a fénykép.

Horváth Bence
FILM

39 moziban ismét vetítik a Testről és lélekrőlt

Enyedi Ildikó Oscarra jelölt filmjét országszerte újra műsorra tűzik.

Horváth Bence
FILM

Oscar-díjra jelölték Enyedi Ildikó filmjét

A Testről és lélekről lehet a legjobb idegen nyelvű film 2018-ban.

Boros Juli
FILM

Így örült az Oscar-jelölésnek Enyedi Ildikó

A rendező is élőben követte a bejelentést, videó is készült a reakciójáról.

Boros Juli
FILM

Egy lépéssel közelebb került az Oscar-díjhoz a Testről és Lélekről

Simán lehet, hogy a Saul fia után két évvel újabb magyar filmet jelölnek Oscarra.

Albert Ákos
FILM

Itt a teljes videó arról, ahogy Borbély Alexandra zokogva átveszi a legjobb európai színésznőnek járó díjat

Nem tudta megállítani a könnyeit, a meghatott közönség tombolt.

Haszán Zoltán
FILM

Európai Filmdíjat kapott Borbély Alexandra

A Testről és lélekben nyújtott alakításáért díjazták.

Botos Tamás
KULTÚRA

A Netflix megvette a Testről és lélekrőlt

Ők mutatják be Amerikában Enyedi Ildikó többszörös díjnyertes filmjét.

Szily László
MŰVÉSZET

Négy kategóriában kaphat Európai Filmdíjat a Testről és lélekről

Sarkadi Zsolt
FILM