Vádat fognak emelni Jay Y. Lee ellen korrupció és négy más bűncselekmény miatt, jelentették be kedden a dél-koreai ügyészek. Lee-t február 17-én tartóztatták le, de akkor még nem emeltek ellene vádat, bár már akkor sikkasztással, hamis tanúzással, vagyona elrejtésével, illegális tevékenységből származó nyeresége elrejtésével és vesztegetéssel gyanúsították.
Az ügyészség a cégbirodalom négy másik vezetője ellen is vádat emelt.
A Lee elleni nyomozás a dél-koreai elnök, Pak Kunhje elnök korrupciós botrányának részeként indult, a gyanú szerint a Samsung több olyan alapítványt is "támogatott", amiket az elnök bizalmasa, Csoj Szunszil vezetett. (Via Wall Street Journal)
A bíróság Jay Y. Lee csütörtöki meghallgatása után hagyta jóvá az ügyészség kérését. Lee-t az országot megrengető korrupciós botrányban vádolják az elnök lefizetésével.
A korrupció Dél-Koreában nem kihágás volt, hanem a gazdasági rendszer alapja. Azé a korrupt rendszeré, amit a jelenlegi elnök katonai diktátor apja épített még ki, megalapozva a koreai csodát. És ami most minden lehetséges ok közül pont egy korrupciós botrány miatt eshet szét.