A Kétfarkú Kutyapárt ötletét lopta el a Fidesz a gyulaházi űrközponttal

politika

Kedden derült ki, hogy hárommilliárd forintból épít a kormány űrközpontot Mátészalka és Kisvárda között egy kétezres faluban, Gyulaházán, ahol Farkas Bertalan asztronauta született. 

Fotó: MKKP

Hasonlót hirdetett egyik plakátján korábban a hazai viccpárt, az MKKP is, ezért a Magyar Narancs megkereste a párt elnökét, Kovács Gergelyt, hogy erről kérdezzzék. 

A tervezett űrközpontról Kovács elmondta, hogy a "space-bázis", bármit is jelentsen az, rengeteg fiktív problémára megoldást nyújthat. És ugyan a hárommilliárd forint elég kevésnek tűnik elsőre, de szerencsére lehet tudni, hogy úgyis négyszer ennyibe fog majd kerülni, az pedig nagyjából elég lehet. 

A Kétfarkú korábban Felcsútra ígért űrállomást, emellett továbbra is kitartanak, nyáron kezdik is a munkálatokat.