kovács gergely

Ellenzéki győzelemmel, parlamentbe jutással és konstruktív ellenzéki léttel számol a Kutyapárt

A Tiszával nem lesz koordináció, de Kovács Gergely nem indul rá Magyar Péterre a Hegyvidéken. Június végre lesz országos listája a Kutyapártnak, amit jó eséllyel nem Kovács Gergely pártelnök vezet majd.

Keller-Alánt Ákos
POLITIKA

A Fidesz elvitte a cuccait az önkormányzati telephelyről, miután Kovács Gergely azzal fenyegetőzött, hogy kiviszi azokat a Pride-ra

Átrajzolták a párt standjait, hogy „úgy érezzék, talán jobban járnak, ha maguknál tarják őket”.

Bábel Vilmos
idióta rekordok

Tiborcz István is beszáll a Városmajor felújításába

Két kerületi polgármester hozta létre az alapot.

Windisch Judit
belföld

„A drog rossz. Igyál Gergő, légy szíves” – az alkoholizmusért tüntetett a Kutyapárt

A Kutyapárt fűlegalizációs eseményén a szervezők ugyanazt a beszédet akarták elmondani, amit legutóbb, csakhogy azóta szerintük még rosszabb lett a droghelyzet. Döme Zsuzsannával is interjúztunk.

Bódog Bálint
belföld

„Ruszkik, gyertek haza!” - sok ezren vonultak a Pride-törvényen gúnyolódó Kutyapárt Békemenetén

Szürke ruhába öltözött demonstrálókkal ünnepelte az egyformaságot az MKKP.

Bankó Gábor
Politika

A DK elindul Magyar Péter ellen a Hegyvidéken

Gréczy Zsoltot kínálják a Tisza elnöke helyett.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Politikai perpatvar lett a hegyvidéki március 15-i ünnepségből egy ott sem lévő fideszes képviselő kifakadása nyomán

Állami iskolák igazgatói és Azbej Tristan is aggódik, hogy Pion István költő egy slam poetry-előadása illetlen gondolatokkal terhelte meg a tanulóifjúságot.

Haász János
ÉLET

Az orosz nagykövetség linkekkel teli levelet küldött Kovács Gergelynek az ukrán dezinformációról

Mert hallották, hogy a XII. kerületben ukrán háborús emlékművet készülnek felállítani.

Fődi Kitti
belföld

A református egyház szerint nem herdálták el az államtól kapott óriási telket

Egy azonos értékű telekre cserélték el.

Windisch Judit
POLITIKA

Máris magánkézbe játszotta át a református egyház az államtól kapott hegyvidéki óriásingatlant

A hét futballpályányi területet tavaly áprilisban kapták meg a reformátusok, ma már az OTP cége a tulajdonos.

Haász János
belföld

Emlékhelyet állítanak a XII. kerületben a háború ukrán és kárpátaljai magyar áldozatainak

Ez lesz az első ilyen Ukrajnán kívül.

Tóth-Szenesi Attila
külföld
Videó

Tiborcz István: Az én karrierem már az Elios-ügy előtt elindult

A miniszterelnök veje politikai lejáratásnak tartja a Direkt 36 dokumentumfilmjét. Tiborcz Istvánt a XII. kerületi önkormányzat előtt szólaltattuk meg, ahol Kovács Gergely polgármesterrel tárgyalt. Kovács elmondta: olyan ügyekről beszélgettek, mint a rézsű dőlésszöge.

plankog, Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor, Kristóf Balázs
video

Tiborcz István meglátogatta Kovács Gergely polgármestert

A XII. kerületben dolgozó ingatlanfejlesztőként az a minimum, hogy bemutatkozik a polgármesternek – mondta a 444 kérdésére.

Németh Dániel, Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Hegyvidék beperli Lázár János minisztériumát a turulszobor ideiglenes műemléki védelme miatt

A XII. önkormányzat szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium tisztán politikai döntést hozott, csak azért, hogy a kerület ne tudja áthelyezni a gyilkosok emlékművét.

Herczeg Márk
Budapest

Egy költségvetési tételből úgy tűnik, mintha előrehozott választásra készülne a kormány

Választási nyomtatványok, így szavazólapok és posta értesítők legyártására 8,4 milliárdot költenének el 2025-ben. A korábbi választások előtti években nem voltak ilyen tételek.

Haász János
belföld