A Semmelweis Egyetem jelentette be hétfőn, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette a SOTE Klinikai Központjának elnöke azt az orvost, akivel kapcsolatban felmerült, hogy ügyeletes orvosként utólag kért pénzt egy szülés levezetéséért.
Az ügyet az indított el, hogy a Másállapotot a szülészetben Facebook csoportban megjelent egy beszámoló egy anyától, amiben arról írt, hogy a sürgősségi császármetszést elvégző főorvos utólag 160 ezer forintot kért tőle, költségeire hivatkozva. A poszt megjelenése után a SOTE pénteken már jelezte, hogy etikai vizsgálatot indítanak.
A II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika kezdeményezésére indult most a vizsgálat, a felfüggesztés ennek az idejére szól. További tájékoztatást a vizsgálat lezárulta után ígértek.
A Másállapot a szülészetben csoport szerdán tiltakozó akciót is fog tartani a hálapénzes szülések ellen. Mint írják, arra kérnek mindenkit, hogy vigyék el üres borítékaikat a Magyar Orvosi Kamara postaládájába, ezzel is felhívva a figyelmet arra, mekkora probléma a szülészeti ellátásban is a hálapénz, és arra, hogy az egészségügy finanszírozási, strukturális problémáit, nem oldja meg, hogy nők fizetnek félelemből vagy épp a vélt biztonságukért. (24.hu)
Javítás: A cikkhez korábban tévedésből a SOTE II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának bejáratáról szóló fényképet választottunk fotónak, a hibáért elnézést kérünk.