Az EU és a magyar állam társfinanszírozásában, 2,4 milliárd forint vissza nem téritendő támogatásból és 1,9 milliárd forintos saját forrásból, azaz összesen
4,3 milliárd forintból
küldeménykövető rendszert fejleszt a Magyar Posta. Tudják, ezek azok a rendszerek, amikkel a fejlett világban már hosszú évek óta nyomon követhetik küldeményeik útját az ügyfelek, köztük azok a szerencsések, akik Magyarországon nem a Magyar Posta legendás szolgáltatását használják.
Elméletben amúgy már eddig is létezett küldeménykövető rendszere a postának, azon követhettem például nyomon, hogy a Kínából a Magyar Posta budaörsi logisztikai központjába december 1-én megérkezett csomagom még január közepén is ott van.
A posta a fejlesztést azzal indokolta, hogy a postapiac liberalizációja után a cégnek
kell helytállnia, márpedig a céljuk a piacvezető pozíció megtartása és megerősítése, amihez valóban jól jön, hogy az ügyfél legalább nyomon követhesse a csomagját, ami nem jön meg. (Via MTI)