250 óra közérdekű munkára és 50 ezer forint pénzbírságra ítélte az ügyészség azt a férfit, aki még február 11-én, a Nolimpia kampány hevében az LMP Rákóczi téri aláírásgyűjtő standjánál úgy döntött, hogy lefejel egy aktivistát. A hírről Ibolya Tibor fővárosi főügyész számolt be az MTI-nek.
Izgalmas részleteket is megosztott az ügyész a levélben. Azt írja például, hogy az ittas állapotban lévő, 26 éves vádlott elhaladt a sértettek mellett, "nem a politikai tevékenységgel összefüggésben megjegyzést tett rájuk", egy másik standhoz lépett, ezután visszafordult, és bólintott. "A sértett hangosan segítséget kért, és hátrálni kezdett, azonban a támadó utána ment, és még egy alkalommal lefejelte" - írja a jelentés.
A tettest súlyos testi sértés kísérlete miatt állították gyorsított eljárásban a bíróság elé, a Pesti Központi Kerületi Bíróság váddal egyezően megállapította meg a bűnösséget. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, felfüggesztett szabadságvesztésért fellebbezett.