Kedd délután a 3-as metró Gyöngyösi utcai megállójánál leszállították az utasokat a felújított orosz metróról, mivel a rendszer ajtóhibát jelzett. Az Index szerint az ajtó becsukódott, de a visszajelentéssel probléma volt. A szerelvény üresen visszagurult a telephelyre, kedden már ki se megy többet.
Pedig a felújítottnak mondott, új, orosz kocsit csak egy nappal korábban állították pályára. TBG kolégánk ki is próbálta, szerinte az ajtók finomodtak a korábbi, brutálisan záródókhoz képest. Ezek szerint mégsem volt tökéletes.
A Közlekedő Tömeg blog szerint hétfőn folyamatosan szorultak be az emberek az ajtószárnyak közé, mivel az ajtók záródására figyelmeztető hangjelzés csak záródás közben szólal meg.