A hvg.hu számolt be Varga Tibor egykori kecskeméti bíró ügyéről. A férfi karrierje azzal tört ketté, hogy 2013-ban kb. 6 millió forintnyi gyanúsnak talált különbözet volt a 3 évente kötelező vagyonnyilatkozatában, ugyanis állítása szerint túl sok mindent írt abba bele, például a család közös megtakarítása is szerepelt benne. A törvény a bírókkal szigorúbb, mint a politikusokkal: akkor vonhatóak felelősségre, ha nem készítik el, visszavonják a bevallásukat, vagy abban valamilyen adatot valótlanul adnak meg, illetve elhallgatnak részleteket.
Az Országos Bírói Tanácsa bizottsága végül arra jutott, hogy Varga Tibor a vagyongyarapodására nem tud „kellő magyarázatot” adni, így Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke kezdeményezte Áder Jánosnál a bírói jogviszonyának megszüntetését, és az államfő 2013 decemberében fel is mentette a tisztségéből. Varga ugyan munkajogi pert indított a Kecskeméti Törvényszék ellen, hogy visszavegyék, és fizessék ki a kirúgása óta elmaradt illetményét (több mint 20 millió forintot), de a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság idén januárban első fokon elutasította a keresetét, és ki kell fizetnie a közel 900 ezer forintos perköltséget is.
Varga a lapnak elmondta, hogy mióta kirúgták, nem talált megfelelő munkát, megromlott az egészsége és a párkapcsolata, illetve Kecskeméten mindenki tud az ügyéről, alig állnak vele szóba, így nem csoda, hogy évekig hiába jelentkezett különféle munkákra. Ehhez képest:
Egyik ügynek sem lett semmilyen következménye. (hvg.hu)