Érettségizők, pedagógus hallgatók, pedagógusok, szülők ültek le csütörtök reggel az Emmi épülete elé a Szalay utcában. Azt akarták elérni, hogy a minisztérium tárgyaljon velük, jelentette tudósítónk a helyszínről.
Hátránykompenzációt kérnek a decemberben hozott összevont szakképzés miatt. Azt kérik, hogy legalább ne máshogy osztályozzanak, 20 százaléktól legyen meg a kettes. A nyelvi érettségi szigorítása ellen is tiltakoznak, és azt kérik, hogy a következő években legyenek sokkal tisztábbak az ilyen változások. Szerintük a sajátos nevelési igényű tanulók helyzete is felháborító, mert fogalmuk sincs, hogy fognak érettségizni.
A polgári engedetlenségi akciót a Tanítanék mozgalom szervezte.
A tiltakozás két órán keresztül tartott. Végül beadtak Balog Zoltánnak követeléseket arról, hogy ne a szerintük kamu köznevelési kerekasztalon tárgyaljanak velük, hanem nyilvánosan. Azt mondták, amíg ez nem történik meg, újra és újra tiltakozni fognak.
Az egyik tiltakozó azt is mondta: "I stand with CEU, nem akarom, hogy megszűnjön Magyarország legjobb egyeteme."