A konzulense szerint nem baj, hogy Matolcsynak nincs Phd-je, mert ő "önmaga több, mint egy Phd"

oktatás
Pénteken a 24.hu szállította a hírt, miszerint
ahova még 2014-ben jelentkezett. Pedig előzetesen jóknak látszottak az esélyek, mivel a kutatási téma maga volt az unorthodox gazdaságpolitika, míg konzulense az a Lentner Csaba lett, aki mellette kuratóriumi tag a jegybank alapítványánál is.

A cikk szerint az volt a probléma, hogy Matolcsynak nem lett meg időben a Phd-hez elengedhetetlen második nyelvvizsga. A jegybank később kiadott közleményt az ügyben, és azt írták, Matolcsy "jegybankelnöki elfoglaltságai miatt későbbi időpontban folytatja doktori tanulmányait".

Az ATV péntek esti műsorában Lentner Csaba volt a vendég, aki láthatóan nagyon nem akart beszélni az ügyről, folyamatosan arról győzködte a riportert, ideje továbbugrani a GDP alakulásának témájára. 

"Magánember, egyetemi tanárként, közgazdász-professzorként annyit azért fontosnak gondolt elmondani, hogy a tudományos és szakmai tevékenysége Matolcsy Györgynek, több mint egy Phd-fokozat, Matolcsy több mint egy Phd tudományos fokozat"

- mondta Lentner, aki szerint mindenesetre a jegybankelnök szakmai és publikációs tevékenysége megüti a Phd-val szemben támasztott elvárásokat, Matolcsy továbbra is magas szintű tudományos és szakmai munkát végez, mert 

az MNB vezetése a konzulens szerint önmagában tudományos munka. 

A témavezető szerint egyébként is karaktergyilkosság zajlik, és "egyesek Bokros Lajos Panamában szerzett diplomájával akarják egy szintre hozni Matolcsy tanulmányait". (ATV)

Kapcsolódó cikkek