„Az ilyen juttatások célja, hogy az abban részesülő civil szervezetek társadalmi befolyásán keresztül a támogató érdekcsoportok saját érdekeiket érvényesítsék Magyarország politikai és társadalmi életében. (...) Ezek a folyamatok fokozottan veszélyeztethetik Magyarország nemzetbiztonságát és szuverenitását.”
Ezt írja a
szóló törvényjavaslat indoklása. A jogszabályról vasárnap késő este a 444 írt először, most lényegében azzal a szöveggel nyújtották be a Parlamentnek, amit napokkal ezelőtt megírtunk.
Ezek szerint az
A törvényről szerdán ötpárti egyeztetést tartottak, azt egyetlen ellenzéki párt sem támogatja. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke akkor azt mondta, hogy
sárga csillagként bélyegzi majd meg a kormánnyal kritikus szervezeteket.
Az egyeztetés után Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke a 444-nek azt állította, hogy a törvény elkészítésében nem működött közre, ehhez képest a parlamenti rendszerben megjelent verzióban Kósa Lajos és Németh Szilárd mellett ő szerepel a jogszabály benyújtójaként.
Az orosz és izraeli mintára készült javaslat várható hatásáról itt lehet bővebben olvasni.
A jogszabályt több civil szervezet is elítélte, hogy a TASZ szerint a kormány így próbálja elhallgattatni az aktív állampolgárokat,
Külföldről támogatott szervezetként kell regisztrálnia mindenkinek, aki évente több mint 7,2 millió forintot kap külföldi forrásból.
Jön a kötelező regisztráció 7,2 millió forint külföldi támogatás felett.
Izraelben hét éve fordult a kormány a civilek ellen, ugyanaz írhatta a támadás forgatókönyvét, mint itthon. A B'Tselem nevű szervezet vezetőjével beszélgettünk.