Az atv.hu kérésére kommentálta a köztársági elnök hétfő esti szignóját a KDNP frakcióvezetője. Harrach Péter szerint
"úgy látszik, Áder János elnök urat nem sikerült megtévesztenie azoknak a mindenfélét híresztelőknek, akik többet láttak a törvénymódosításban, mint ami benne volt".
Harrach korábban az Indexnek mondta azt a CEU-ról, hogy "az egy olyan hadseregnek a tiszti iskolája, amelyik kemény küzdelmet folytat a magyar társadalomban. Ez a lényeg."
Párttársa, Hollik István a törvényjavaslat tárgyalásakor jelentette ki az Országgyűlésben, hogy a lex CEU ellen tiltakozókat megvezetik.
"Soros Györgynek a hálózata, amely ezt az egyetemet működteti. Hogy működik? Úgy működik, hogy rémhíreket, álhíreket, hazugságokat terjeszt, és ezzel megtéveszt Nobel-díjasokat, közgazdászokat, hiszen ezek a Nobel-díjasok és ezek a közgazdászok azt gondolják, hogy itt az egyetemi tanszabadság megszüntetéséről van szó, pedig ez nem igaz.”
Szerencsére Áder János átlátott a szitán.