Hipós vizet ivott 14 pápai óvodás

balest

Tünet- és panaszmentesek azok az óvodások, akik délután hipós vizet ittak uzsonnához egy pápai óvodában – közölte a város polgármestere az MTI-vel.

Áldozó Tamás azt mondta, a helyettes óvodavezető tájékoztatása szerint a Szivárvány óvodában a kancsókat fertőtlenítéshez készítették elő, az edények alján kis mennyiségű hipó volt, erre töltötték rá tévedésből az ivóvizet. A gyerekek az első korty után jelezték, hogy nincs jó íze a víznek, ezért a dolgozók egyből értesítették a gyerekorvost, a mentőket és a szülőket. A tizennégy 3 és 6 év közti óvodást a mentők kórházba szállították, ahol azonnal megvizsgálták őket.

A polgármester információi szerint a gyermekek panasz- és tünetmentesek, de éjszakára megfigyelés céljából a kórházban maradnak, szerdán pedig újabb gégészeti vizsgálaton vesznek részt. (MTI)