mérgezés

Túlélt kétszáz kígyómarást, páratlan ellenmérget készítenek a véréből

Az amerikai férfi szándékosan maratta meg magát kígyókkal, és injekciózta magába a mérgüket. A kutatások szerint olyan antitestei vannak, amikből hatásos ellenméreg készülhet.

Bódog Bálint
külföld

Védett madarakat mérgeztek meg Sülysápnál

Egy parlagi sas is elpusztult.

Mészáros Juli
belföld

India nyomoz 17 titokzatos haláleset miatt

A december 7-e óta előforduló esetekben az áldozatok először ételmérgezés-szerű jeleket produkálnak, majd meghalnak.

Herczeg Márk
rejtély

Djokovics szerint mérgezett ételt kapott az ausztrál hotelben, ahova a vízuma elbírálásának idejére zárták

Miután 2022-ben hazatért Szerbiába, nagy mennyiségben talált nehézfémet a szervezetében. Nem világos, hogy szándékos mérgezésről beszélt-e.

Bódog Bálint
külföld

Kiderült, hogy halálosan mérgező sztrichnin volt a fehér por, amit a belga miniszterelnöknek küldtek

A belügyminiszter is kapott belőle.

Szily László
külföld

Három hónapos csecsemő halt meg szén-monoxid-mérgezésben Budapesten

Egy felnőtt pedig elájult a XVII. kerületi balesetben.

Molnár Kristóf
baleset

Több külföldi turista halt meg metanol-mérgezésben Laoszban, őrizetbe vették egy szálló vezetőjét és tulajdonosát

Egy ausztrál, egy brit, egy amerikai és két dán vesztette életét.

Fődi Kitti
külföld

Gyilkos galócát vett tévedésből egy nógrádi nő, jelenleg is mélyaltatásban tartják

Öt nappal a rántotta után lett annyira rosszul, hogy mentőt kellett hozzá hívni. Már túl van egy májátültetésen.

Botos Tamás
gasztronómia

„A hátralevő életemet börtönben töltöm majd, és itt halok meg” – mondta Navalnij két évvel a halála előtt

Az özvegye, Julija Navalnaja szerint a Hazafi című önéletrajz a néhai ellenzéki vezető utolsó üzenete a világnak.

Herczeg Márk
külföld

Navalnijt megmérgezhették a halálával kapcsolatos eredeti dokumentumok szerint

Az orosz ellenzéki politikus hányt és súlyos görcsei voltak a halála előtt, de ezt később eltüntették a hivatalos jelentésekből.

Kolozsi Ádám
külföld

Felfüggesztették a bajnokságot, miután higanyt öntött a riválisa táblájára egy sakkozónő

Hányás, szédülés a dagesztáni sakkversenyen: személyes bosszú egy lázmérővel, csak a biztonsági kamerára nem figyelt az intellektuális sporttárs.

Kolozsi Ádám
külföld

Ciánmérgezés okozhatta a krimibe illő haláleseteket a bangkoki luxusszállodában

Két áldozat 100 millió forintnak megfelelő thai bahtot adott kölcsön egy befektetés reményében egy másik áldozatnak.

Székely Sarolta
külföld

Rájöttek, miért süketült meg Beethoven

És miért kínozták fél életén át rettenetes görcsök, miért fingott és volt állandó hasmenése.

Szily László
MŰVÉSZET

Ammóniamérgezést kaptak a baromfifeldolgozó dolgozói Kisvárdán

14 embert kórházba is kellett szállítani.

Székely Sarolta
belföld

Kutyákat mérgeznek Nagytétényben

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola közelében.

Rényi Pál Dániel
ÁLLAT