Az észak-koreai vezetés figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy ne hajtson végre „provokatív akciókat” a térségben, mert készen állnak arra, hogy nukleáris csapással válaszoljanak vissza.
A fenyegetés a kommunista államot megalapító Kim Ir Szen 105. születésnapján hangzott el, amikor katonák és tankok parádéztak Phenjan utcáin.
A katonai parádén a hadsereg egyik tisztje, Choe Ryong-hae beszélt arról, hogy készen állnak a totális háborúra, és egy nukleáris támadásra képesek lennének atombombával válaszolni. A kínai külügyminiszter pénteken arra figyelmeztetett, hogy a konfliktus bármelyik pillanatban kitörhet. Kína támogatja a phenjani vezetést, és nagyon tartanak attól, hogy a rezsim összeomlik, és komoly gondjaik lehetnek a határon. Wang Yi arra figyelmeztette a szemben álló feleket, ne engedjék, hogy a helyzet visszafordíthatatlan és kezelhetetlen szakaszba lépjen.
Donald Trump csütörtökön arról beszélt, hogy nagyszerű lenne, ha Kína segítene a probléma megoldásában, de ha nem, akkor azt nélkülük oldják meg.
A kommunista vezetés most azért akar erőt demonstrálni, mivel az Egyesült Államok nemrég hadihajókat vezényelt a Koreai-félszigethez. Észak-Korea eddig öt atomkísérletet hajtott végre, de a héten készült műholdfelvételek azt mutatták, hogy már készülnek a hatodikra. Szakértők szerint olyan rakétát akarnak fejleszteni, amivel el tudják érni az Egyesült Államokat. (BBC)