Jogos orosz nemzetegyesítő háborúról ír a közpénzekkel kitömött, az újság megjelenését a Miniszterelnökségnek megköszönő „civil" szervezet vezetője, aki szerint az EU-ban sincs maradásunk.
Berobbant politikusok első évei, hidegháborús kérdések, időközi választások, összeszart politikusi autók és megemelt focistabérek a 444 reggeli hírlevelében.
Drónok már régóta támadnak oroszországi célpontokat.
Úgy érzi, ideje cselekedni, éspedig Amerika miatt.
A hónapban többször is felmerült a módosítás ötlete, de általában azt mondják, hogy még túl korai lenne.
Félhivatalos szinten, de újrakezdődtek a tárgyalások. Kínai részről úgy vélik, Tajvant nukleáris fenyegetés nélkül is le tudnák győzni.
Németh Szilárd arra biztatta a fideszeseket Bácsalmáson, hogy utcai harcosok módjára védjék a kormányzás eredményeit. Amikor kérdezni akartunk tőle, elsietett.
Washington a mai napig nem ratifikálta az egyezményt.
Más kérdés, hogy a 3 órás politikai thrillerbe hajló tárgyalótermi drámába váltó tudományosáttörés-kalandfilm odafér-e a rendező jobb filmjei mellé.
Videón, ahogy bizarr közjátékkal a belorusz diktátor kis replika-atombombát kap miniszterétől. Nemrég kapott igaziakat is.
Az Amerikai Tudósok Szövetsége talált egy képet egy elég ramaty állapotban B61-es bombáról, most próbálják kitalálni, hogy mi történhetett.
Az oroszok készülnek az ukrán ellentámadásra.
Jake Sullivan megerősítette, hogy a két ország közötti kommunikációs csatornák továbbra is nyitottak.
Az amerikai elnök szerint Putyin nem viccel.
Alexander Schallenberg az atomfegyverek következményeiről szóló konferencián mondott beszédet.