Most is Kubatovnak dolgozott a választási irodánál bevetett kopasz

POLITIKA

A Fradi egy éve állítja, hogy a biztonsági cégüknek semmi köze sincs azokhoz a kopaszokhoz, akik tavaly februárban felsorakoztak a Nemzeti Választási Iroda bejárata előtt.

Csakhogy az egyikük a Frady Security mellényében most is ott állt Kubatov Gábor mögött, amikor a Fradi vízilabda csapata április 5-én megnyerte Euro Kupa döntőjét.

A Fradi biztonsági embere 2016. február 23-án a választási irodánál és 2017. április 5-én a Fradi-Nagyvárad vízilabdameccsen. 

A férfi a meccsen a Fradi Security sorszámozott mellényét viselte, 502-es számmal. A Fradi Média felvételén az is jól látszik, hogy a Fidesz alelnöke pont előtte osztja ki az érmeket a győztes játékosoknak.

Forrás

Tavaly felmerült, hogy a népszavazási mappákat lengető erőemberek valójában Kubatov Gáborhoz kötődnek, mivel a Fidesznek nagyon rosszul jött volna egy boltzárról szóló népszavazás. A botrány után még képek is kerültek elő arról, ahogy közülük ketten a Fradi Security mellényében feszítenek egy kézilabda-mérkőzésen.  

De a Fradi mindent tagadott

Kubatov titkára a botrány után az Indexnek azt mondta, megvizsgálták, és bizonyossá vált, hogy választási irodánál ott lévők közül senki sem tagja sem a biztonsági cégnek, sem más fradis vállalkozásnak.   

A Fővárosi Törvényszék most csütörtökön pedig elutasította a szocialista Nyakó István feljelentését, amit pont azért tett, mert a Nemzeti Választási Irodánál az erőemberek megakadályozták, hogy népszavazást kezdeményezzen a vasárnapi boltzár ellen. Az ügyben a rendőrség sem a kopaszokat, sem Kubatov Gábort nem hallgatta ki.

Helyette a Nyakót meghallgató rendőrök úgy tettek, mintha nem is látták volna a választási irodánál készült felvételeket, és azt kérdezték a politikustól, tudna-e személyleírást adni a kopaszokról, megjegyezte-e valamilyen különleges ismertetőjegyüket.A Kubatov Gábor mögött feltűnt férfi Nyakó István mögött.

A botrány után a rendőrség és az Alkotmányvédelmi Hivatal több hónapon át nyomozott, de 2016 augusztusában végül nemcsak a népszavazás rendje elleni bűncselekmény, de a hivatali visszaélés, a garázdaság és a kényszerítés miatt indult vizsgálatokat is vádemelés nélkül szüntették meg.

Az üggyel kapcsolatban egyedül Gulyás Mártont ítélték el garázdaság miatt, aki egy nappal a kopaszos balhé után leszerelte a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság tábláit az épület faláról.  

Kopaszok akadályozzák az MSZP-s Nyakó Istvánt a Nemzeti Választási Iroda előterében 2016. február 23-án délelőtt.

Nyakó István pont azért kezdeményezte a történtek kivizsgálását pótmagánvádas eljárásban, mert korábban a nyomozóhatóság nem talált okot eljárás lefolytatására. Most, 14 hónappal a történtek után a Fővárosi Törvényszék ezt is elutasította, mert úgy találta, hogy Nyakó nem sértettje az ügynek, ezért nem jogosult pótmagánvádlóként fellépni. A bíróság indoklása szerint az ügyben a népszavazási eljárásban szerephez jutó állami szervek lettek volna jogosultak magánvádlóként fellépni, de ezt nem tették meg.

A bíróság azt is kifogásolta, hogy Nyakó a vádindítványában nem írta körül pontosan, hogy ki lökte félre az NVI épülete előtt hajnalban. Ha Nyakóék még fellebbeznek a döntés ellen, akkor az utóbbiról mégiscsak érdemes lenne megkérdezni Kubatov Gábort is. 

Kapcsolódó cikkek

Úgy tűnik, hogy ha nagydarab kopasz vagy, Magyarországon nyugodtan megakadályozhatsz egy népszavazást

A Fővárosi Törvényszék 14 hónappal a történtek után elutasította Nyakó István vádindítványát a Nemzeti Választási Iroda épületénél fenyegetőleg fellépő kigyúrt fiatalemberek ellen.

Király András
POLITIKA

Gulyás Mártont elítélte a bíróság, egy évre próbára bocsátották

Az NVI épületéről táblákat letépő aktivistá ácskalapácsát is elkobozza a bíróság.

Horváth Bence
jog

Kedden 15 kidobó kiütötte a magyar jogállamot

Az ellenzék nem indíthat népszavazást a vasárnapi zárva tartás ellen, ma kiderült, hogy tényleg bármi áron megakadályozzák őket ebben.

erdelyip
POLITIKA

Itt a bizonyíték, hogy összejátszottak a verőember külsejű kopaszok a rejtélyes idős nővel

Egy fénykép szerint Erdősi Lászlóné aláírásával voltak dokumentumok a kopaszok kezében is.

Horváth Bence
POLITIKA

Kubatov Gábor fradista magánhadseregének emberei is ott voltak a választási irodánál

Korábban Fradi Security-s mellényben pózoltak a kedden népszavazást kezdeményezők.

Bede Márton
POLITIKA

Végignézték a rendőrségen a Választási Irodánál készült videókat, majd megkérdezték, hogy tud-e személyleírást adni a kopaszokról

Majdnem 3 hónap telt el azóta, hogy 15-20 verőember megpróbálta elcsalni a vasárnapi zárva tartásáról szóló népszavazást. A nyomozás még másfél hónapig mehet, gyanúsítottat eddig nem hallgattak ki. Nyakó István hat órán át kérdezgették.

erdelyip
bűnügy