O tempora o mores! A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal legfrissebb életmódkutatása alapján a britek már csak nem is isznak (sokat)! 2005 óta teszik fel a kérdést, hogy a kérdezett ivott-e az előző héten, és erre még soha sem feleltek igennel olyan kevesen, mint tavaly.
2005-ben még a válaszadók majd 63 százaléka felelt igennel, tavaly viszont már csak 58 százalékuk.
Még ennél is drasztikusabban csökkent azok aránya, akik a felmérést megelőző hét legalább öt napján fogyazstottak alkoholt. 2005-ben ez még 18 szzalék volt, tavaly már tíz százalék alá zuhant.
Azok aránya, akik pedig egyáltalán nem ittak, húsz százalék fölé nőtt. A felük, tehát a reprezentatív statisztika alapján a britek tíz százaléka pedig
egyáltalán nem fogyaszt alkoholt, soha.
A felmérés eredményeit közlő BBC módszertani megjegyzése szerint ebből még nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, mert az ilyen, önbevalláson alapuló statisztikák torzíthatnak, a válaszadók hajlamosak szépíteni saját szokásaikon. Ugyanakkor a brit Sör- és Kocsmaszövetség adatai szerint is csökkenőben van az alkoholfogyasztás. Ez a szövetség a valós fogyasztási adatokat méri, ráadásul a statisztikusoknál sokkal régebb óta. Az adataik szerint a fogyasztás évtizedek óta csökken a hatvanas-hetvenes években mért csúcs óta. (Via BBC)