Önként nem volt hajlandó együttműködni a szenátusi vizsgálóbizottsággal, ezért szokatlan és ritka döntéssel hivatalosan kötelezték Michael Flynnt, hogy adja át az ügyében releváns iratokat a bizottságnak.
Flyn röpke három hétig volt csak Donald Trump nemzetbiztonsági főtanácsadója, február 13-án már lemondatták, miután kiderült, hogy eltitkolta kapcsolatait Oroszország washingtoni diplomatáival, illetve nemzetbiztonsági átvilágításán elhallgatta, hogy jelentős honoráriumot kapott a Kreml alapította orosz propagandatévétől, az RT-től. Minderről ráadásul még Mike Pence alelnöknek is hazudott.
Persze Trump kormányáról lévén szó, ebben is van egy nagyon érdekes, és Trump számára felettébb kellemetlen csavar:
Trumpék már legalább 18 napja tudtak erről, mire végre kirúgták állásából.
Arról nem is beszélve, hogy már hivatalos, január 20-i kinevezése előtt is kaptak figyelmeztetéseket az igazságügyi minisztériumtól és a releváns titkosszolgálatoktól arról, hogy Flynn hazudott, ezzel zsarolhatóvá vált.
Flynn az egyik kulcsfigura a Trump-kampány és Oroszország kapcsolatát vizsgáló FBI-nyomozásban. Olyannyira, hogy még azzal is megpróbálkozott, hogy mentesség ellenében vallomást tegyen, de ezt a hatóságok elutasították.
A szenátusi bizottság döntése arra utal, hogy James Comey, az FBI igazgatójának keddi kirúgása nem fogja lelassítani az ügyben folyó vizsgálatot. Comey-t a hivatalos indoklás alapján azért rúgta ki Trump, mert túl keményen bánt Hillary Clintonnal a volt demokrata elnökjelölt emailszervere miatt folytatott nyomozásban - abban, amely miatt Trump egészen kirúgásáig általában dicsérte Comey-t, és amelynek döntő szerepe volt Trump választási győzelmében is.
Az átlátszó indoklás ellenére minden más megszólaló egyértelműen az oroszügyi nyomozást vélte Comey kirúgása valós okának. (Via BBC)