„Jövő évtől 8-15 százalékos kötelező szervizdíj bevezetését szorgalmazza a szállodaszövetség” - írja a Világgazdaság.
Ha ez valóban törvényerőre emelkedik, az tulajdonképpen azt jelenti majd, hogy kötelező lesz majd „borravalót” adni, hiszen azt is kiszámlázza az étterem.
A szervízdíjért a a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége lobbizik.
A lobbisták szerint a kötelező borravalóra azért van szükség, mert „a turizmus legnagyobb problémája a munkaerőhiány, amely már a menedzseri szinten is fenyeget, vagyis nincs más út, mint a komoly bérfejlesztés, amivel itthon, illetve az ágazaton belül lehet tartani a dolgozókat”.
Magyarul annyira pörög a gazdaság, hogy szinte az összes pincér a határ túloldalán dolgozik már, és valamivel, pl. normális bérezéssel haza kéne őket csábítani.
Azt is el szeretnék érni, hogy a korábbi ígéretekkel összhangban „a szálláshely-szolgáltatás 18 százalékos áfájának csökkentése” is megtörténjen.
Ebben az ügyben az Airbnb és társai típusú lakáshotel-szolgáltatások jelentenek komoly konkurenciát:
„Míg egy szállodának igen költséges kötelezettségeknek kell eleget tennie (például tűzvédelmi felelőst, hamarosan energetikai szakembert alkalmazni), és magas adóterhek mellett működik, komoly hátrányba kerül az olcsóbban kiadott lakásokkal, sőt, immár az adóoptimalizálás érdekében lakáshotelként működtetett, valójában szállodának épült házakkal szemben” (Világgazdaság)
Címlapkép: 1940. Balatonfüred, Deák Ferenc (Csányi) utca, a Liliom étterem terasza. Háttérben az Esterházy strand. Fotó: Karabélyos Péter/Fortepan