borravaló

Maximálja az éttermek felszolgálási díját a kormány

A rendelés értékének 15 százaléka lehet szervizdíj.

Botos Tamás
gazdaság

Orbán „békeköltségvetést” ígért, de konkrétumként csak az általában adómentes borravaló adómentessé tételéig jutott

Ez lenne Orbán szerint a „fontos intézkedés”. Nagy Márton, és nem az adóügyekért felelős Varga Mihály magyarázza meg a miniszterelnök szavait, bár nem minden állítás állja ki a valóság próbáját.

Haász János
gazdaság

Miért érezzük úgy, hogy illik borravalót adni a fodrásznak?

A szépségiparban töretlenül ,,szokás" borravalót adni. Vannak, akik néhány száz forintot, mások több ezret adnak, de olyanok is akadnak, akik következetesen semmit. Hogy miért maradt meg a borravalózás ebben a műfajban? Ennek történelmi okai vannak.

Fődi Kitti
életmód

Ha nem adsz borravalót, várhatsz a kajádra

Erre már külön figyelmeztet az egyik amerikai, kajarendelős applikáció.

Mészáros Juli
ÉLET

Lehet, nem lehet, elvárják – mi ez a káosz a bankkártyás borravalóval?

Mindenki járhatott már úgy, hogy kártyás fizetésnél egy étteremben vagy kocsmában nem tudott borravalót adni, miközben máshol ezt szinte elvárják. A szabályozás egyértelmű, de a gyakorlat nem egységes.

Haász János
gazdaság

Romániában megadóztatják a borravalót

Tíz százalékot emel le az állam.

Botos Tamás
külföld

Megbüntette a versenyhivatal a fesztiválkártyás cégeket az alapból elvárt borravaló miatt

Alapból a 10 százalékos jattot állították be, pedig nem lehetne ilyen pszichés nyomás alá helyezni a fogyasztókat.

Czinkóczi Sándor
fesztivál

Egy hétdolláros sörre háromezer dollár jattot dobott rá a vendég a koronavírus miatt

A legendás clevelandi jazzklub, a Nighttown másodjára zár be idén, a törzsvendég a személyzeten akart segíteni az extrém borravalóval.

Szily László
ÉLET

80 ezer dollárnyi borravalót dobtak össze egy baristának, miután egy Karen nekitámadt

A San Diegó-i barista csak arra kérte a nőt, hogy vegyen fel maszkot a kávézóban.

Fődi Kitti
külföld

A Kúria határozott a borravaló mibenlétéről

Egy kávézót bírságolt a NAV, mert a borravalók miatt többlet volt a pénztárgépben. Bírósághoz fordultak, ez lett belőle.

Horváth Bence
gazdaság

Ronaldónak tetszett a kiszolgálás, 20 ezer eurós borravalót hagyott

Elégedett volt a görög villával, ahol nyaralt.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Kötelező lehet a borravaló az éttermekben

8-15 százalékos kötelező szervizdíjért lobbizik a Szállodaszövetség. Az ok: elmentek a pincérek külföldre dolgozni.

Tbg
gazdaság

Váliumot adott borravalónak

Herczeg Márk
bűnügy

Csatak részegen ezer dolláros borravalót adott, majd másnap visszament visszakérni

Kivel nem fordult ez még elő.

Horváth Bence
külföld

Megbukott a borravalómentes étterem kísérlete San Franciscóban

A tulaj hiába emelt árakat, nem tudott annyival több hasznot termelni, amiből kárpótolhatta volna a pincéreit.

Király András
gazdaság