A szociális államtitkárság felkérésére szerdán és csütörtökön folytatott ellenőrzést az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége a gödi Topházban. Papp Ágnes szombaton az M1-nek elmondta, hogy
"szakmai vizsgálatuk során semmi nem támasztotta alá az intézmény kapcsán korábban elhangzott, éheztetésről, bántalmazásról, a korlátozó intézkedések jogszerűtlen használatáról szóló állításokat."
Az intézményben a brit a Mental Disability Advocacy Center áprilisban járt, és embertelen állapotokról, kínzásokról, ellátatlan betegekről és éheztetésről számolt be jelentésében. Az ügyben rendőrségi nyomozás is indult. Papp hozzátette, hogy teendők azért bőven vannak.
"Kétszázhúsz lakója van az intézménynek, és majdnem mindannyian súlyosan és halmozottan sérültek. Ez nagyon sok kérdést és teendőt felvet, de ez egészen más kérdés,"
tette hozzá. Czibere Károly államtitkár a jövő hét végére ígérte a vizsgálat végét a Topházról, amiről pénteken kijelentette, hogy
"eddig úgy tűnik, hogy a szándékos bűncselekményre, kínzásra, erőszakra vonatkozó jelzéseket nem erősítették meg, viszont jogsértések, mulasztások, tűrhetetlen állapotok vannak, ezeken pedig változtatni kell."