mdac

Az Emmi be fogja záratni a gödi Topházat

A speciális otthonban embertelen bánásmódot tárt fel egy nemzetközi jogvédő szervezet, és fél évvel korábbi hatósági jelentés is hasonló problémákat tárt fel.

Herczeg Márk
Egészségügy

Bántalmazás nyomait nem, de tűrhetetlen állapotokat találtak a gödi Topházban

Az államtitkárság felkérésére vizsgálódó szervezet szerint azért vannak tennivalók az intézményben.

Botos Tamás
Egészségügy

Nyomozás indul a Topházban vizsgálódó civil szervezet ellen

Czibere Károly államtitkár szerint is könnyen lehet, hogy az MDAC jogtalanul készített képeket a gödi intézményben.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Feljelenti a lesújtó jelentést közlő civil szervezetet a Topház

A gödi intézmény vezetői szerint az MDAC munkatársai illegálisan vizsgálódtak és készítettek képeket.

Rényi Pál Dániel
Egészségügy

Kiszállt a rendőrség a gödi Topházba

Ez az a speciális otthon, ahol embertelen bánásmódot tárt fel egy nemzetközi jogvédő szervezet.

Szily László
belföld

Időbe telt, de a kormánysajtó végre megtalálta Sorost a Topház-botrány mögött

Kicsit zavarban vagyok, ezek szerint Soros összejátszik az Emberi Erőforrások Minisztériumával, ami azonnal felfüggesztette az intézmény igazgatóját?

Király András
POLITIKA

Az MDAC szerint Czibere Károly azt ígérte, be fogják engedni a szervezet megfigyelőit az összes, fogyatékos emberekkel foglalkozó állami intézménybe

De a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint ennek feltételei lesznek.

Herczeg Márk
Egészségügy

Évek óta panaszkodtak Lantosné Berkesi Juditra, mégis kinevezték a gödi otthon élére

Éveken át súlyos gondok voltak a pilisvörösvári speciális otthonban, tavaly novemberben mégis ennek a vezetőjét tették a gödi otthon élére, amiről most kiderült: szörnyű körülmények közt tartják az ott élőket.

444.hu
Egészségügy

Rendkívüli vizsgálatot indít az EMMI a gödi bentlakásos intézet ügyében

A Topház igazgatóját azonnal felfüggesztették, az intézményt nemsokára be is zárják.

Rényi Pál Dániel
politika

Az embertelen gödi bentlakásos intézetről ír a New York Times

Az AP jelentésére hivatkozva részletesen írnak a szellemi fogyatékosoknak "otthont adó" intézményekben zajló kegyetlenségekről.

Rényi Pál Dániel
Egészségügy

Éheztették és leláncolták a fogyatékkal élőket egy magyar bentlakásos intézetben

Fél éven át vizsgálták a gödi Topházat, ahol 220 gyerek és felnőtt él, többnyire borzalmas körülmények közt. Egy nemzetközi civil szerint az egész magyar ellátórendszerrel nagy baj van, és felmerül az EU-pénzekkel visszaélés is.

Bede Márton
Egészségügy