2017. május 15.

A Vodafone is akadozik, de *Ildi azt üzeni, hogy a munkatársai már dolgoznak a hiba elhárításán

Csúcsra jár a telkócégek kommunikációs gépezete.

anarki
TECH

Politikai menedékjogot kért, de letartóztatták Magyarországon a szélsőbalosból lett nácit

Horst Mahler egykor a Vörös Hadsereg Frakció tagja volt, azóta holokauszttagadó szélsőjobboldali lett belőle.

Király András
külföld

Már megint megtortázták a rendszeresen megtortázott francia filozófust, ezúttal Szerbiában

Bernard-Henri Lévy pályafutásának minimum nyolcadik tortáját kapta az arcába.

anarki
gasztronómia

Ötmillió dollárért kelt el az utolsó vietnami császár Rolexe

Ez a legdrágábban eladott Rolex a világon.

anarki
idő

Akinek nem fog hiányozni a Lane, az nem is szereti igazán az angol focit

118 éven keresztül volt a Tottenham otthona a White Hart Lane, amelyet vasárnap búcsúztattak. A történelem egy szelete vész el.

mcdeere
futball

Egyre nő a Nápoly mellett meglapuló szupervulkán energiája

Csak magán a Campi Flegrei szupervulkánon 360 ezer ember él, és még ott van mellette az elővárosaival és vonzáskörzetével együtt hárommilliós Nápoly is.

Király András
TUDOMÁNY

Lerohadt a Telekom, nem lehetett telefonálni

Országos méretű üzemzavarnak tűnik.

anarki
TECH

A látszat sem volt fontos az Eximbanknak, ha Rogán Antal körének gazdagításáról van szó

Egyszerűen muszáj volt Rogán körének utalni a 16 milliárdot, még szóltak is nekik, mit kell csinálniuk, hogy biztosan nyerjenek.

kasnyikm
gazdaság

Jó napot kívánok, Sándor elrohant a Parlamentbe képviselőket zargatni

Király András
külföld

Ügyes! Az egész magyar sajtó egy sörözőből adja élőben, ahogy Bayer Zsolt kávézik - élő!

Mi is élőben adjuk persze. Ez itt a szöveges közvetítés.

Szily László
POLITIKA

Megint visszaütött Trumpra, hogy összevissza minden hülyeséget kitweetel

Pénteken fenyegetőzött azzal, hogy véletlenül "kazetták" kerülhetnek elő James Comey kirúgott FBI-igazgatóval folytatott beszélgetéseiről. Most azt követelik tőle, hogy hozza ezeket nyilvánosságra.

Király András
külföld

17 halott a pápua új-guinea-i tömeges fogolyszökésben

Hármat elfogtak, 57 szökevény továbbra is szabadlábon.

anarki
bűnügy

Észak-Korea bemutatta a tökéletes nukleáris hordozórakétát

A diktatúra egy évre lehet attól, hogy előálljon az interkontinentális változattal, ami már képes elérni az USA-t.

anarki
hadsereg

Észak-Korea nagy lépést tett egy interkontinentális rakéta felé

A rakétát szinte nyílegyenesen lőtték fel, kétezer kilométer magasságból zuhant vissza, vagyis képes visszatérni a légkörbe.

Király András
külföld

Elfogta a rendőrség az M6-os autópályán száguldó szökevény lovakat

A forgalommal szemben száguldott a ménes, de a rend őrei a helyükön voltak.

anarki
ÁLLAT