Lázár: Baloldali politikai provokáció az, ami az EP-ben történt

politika

Baloldali politikai provokáció az, ami az EP-ben történt szerdán, kezdte szokásos csütörtöki Kormányinfóját a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János elmondta, hogy Tavares után most Soros akarata érvényesült Brüsszelben. 

"Nincs ebben semmi nóvum,"

tette hozzá. Szerinte a szerdán elfogadott EP-határozat olyan dolgokat kér a kormánytól, amihez Brüsszelnek semmi köze. 

"A magyar kormány nem fogja visszavonni a jogi és a fizikai határzárat,"

jelentette ki a miniszter. Újságírói kérdésre válaszolva Lázár kijelentette, hogy 

a baloldali pártok mellett Soros György munkatársai a lábukat lejárták, hogy legyártsák a szerdai határozat pontjait. 

Forrás

A miniszter szerint

tulajdonképpen egy vendetta zajlik az ország ellen, mert nem akar bevándorlókat engedni a területére.