Emmanuel Macron francia elnök a Journal du Dimanche nevű újságnak beszélt a hét nagy eseményéről, azaz Donald Trumppal lezajlott (végrehajtott? megtörtént?) kézfogásáról.
A Nagy Kézfogást ezen a videón nézhetjük a 22. másodperctől, ahogy Trump mintha korábban akarná befejezni a parolázást, Macron viszont mintha csak még jobban rászorított volna, annyira, hogy Trump menekülő kezei kissé elfehéredtek. Közben mindkettőjük arcára grimasz feszült.
Miért volt erre szükség? Macron elmondta, azért, mert meg akarta mutatni Trumpnak, hogy nem kezelheti őt félvállról.
Ez volt az igazság pillanata,
mondta Macron, és hozzátette,
a kézfogás egyáltalán nem volt ártatlan. Meg kell mutatni, hogy nem vagy hajlandó semmiféle engedményre, még szimbolikus visszakozásra sem.
Macron azt is mondta, hogy ezt úgy akarta jelezni Trumpnak, hogy nem csinál belőle túl nagy dolgot. Az amerikai elnök – török kollégájához hasonlóan – csak a hatalom nyelvéből ért, mondta, és bár ezzel nem ért egyet, nem akarta feltétlenül nyilvánosan kritizálni őket. (BBC, Journal du Dimanche)