Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora a keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy két hónapja kezdődött a politikai támadás a magyar kormány részéről a Közép-európai Egyetem ellen, ami mindvégig Budapesten szeretett volna maradni. Nemrég végre telefonon szóba állt a magyar kormány a New York-i féllel (ahol a CEU be van jegyezve), amitől a CEU a gyors megállapodást reméli, bár ez hónapokba, talán egy évbe is telhet.
Ignatieff elmondta, hogy a lex CEU-val az a helyzet, hogy a CEU nincs hatással a törvényre. A rektor bejelentette, hogy a CEU a 2017/18-as tanévet is Budapesten tölti.
Hangsúlyozta, hogy a CEU nem fog bezárni, de a törvény a 2018 őszén kezdődő tanévet már ellehetetlenítené, hiszen arra jelenleg nem tudnának új diákokat felvenni. „Budapest az otthonunk, itt maradunk” – mondta Ignatieff, aki szerint ez „business as usual”. (Mivel a törvény értelmében a legrosszabb esetben is januártól nem vehetnek fel új diákokat, ezért a 2017 szeptemberében induló tanévet nem érinti (nincs keresztfélév), szóval jogilag el tudják kezdeni, és végig tudják vinni a 2017/18-as tanévet itt. Ha lesz is költözés, az 2018 szeptemberétől lesz, de nyilván már jó előre elő kell készíteni.)
A rektor azt is elmondta, hogy a június 22-én Mario Vargas Llosa Nobel-díjas perui író is ellátogat a CEU-ra (korábban már kiállt a tanszabadság mellett), illetve Joachim Gauck is.
Enyedi Zsolt rektorhelyettes vette át a szót, aki megköszönte, hogy az elmúlt 2 hónapban folytatott küzdelmükben rendkívül nagy támogatást kaptak a magyar társadalomtól, a Magyar Tudományos Akadémiától és rengeteg nemzetközi tekintélytől. Elmondta, hogy Altusz Kristóf kinevezett tárgyaló lépését várják, ahogy azt is, hogy az Európa Tanács velencei bizottság véleményt nyilvánítson, illetve az Alkotmánybíróság is állást foglaljon a lex CEU ügyében.
Ezután jöttek a kérdések:
A Fidesz április elején hatalmas nemzetközi tiltakozás ellenére verte át gyorsan a Parlamenten a CEU magyarországi működésének jogi ellehetetlenítését célzó törvényt. (Ennek a technikai részleteiről itt írtunk.) A lépés – illetve az, hogy a KDNP-s Hollik István azt mondta, megtévesztették a CEU mellett kiálló Nobel-díjasokat, Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető pedig ezeket a Nobel-díjasokat, a Magyar Rektori Konferenciát, az MTA vezetőit, a német államfőt és több tucat nemzetközi szervezetet az Izaura kiszabadításáért tüntető félnótásokhoz hasonlította – hatalmas tüntetéseket generált.
A magyar kormány folyamatosan azt hangoztatja, hogy kész a párbeszédre, noha a CEU-val egyáltalán nem tárgyalt: Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter úgy nyújtotta be a törvényjavaslatot, hogy előtte egyszer sem konzultált a CEU vezetésével, Palkovics László oktatási államtitkár szerint azért, mert nem volt rá idő. A kormányoldal kommunikációja jellemzően Soros-egyetemnek nevezi a CEU-t, illetve úgy tesz, mintha átláthatatlanul bonyolult módon trükközne az egyetem (ami eddig minden jogszabálynak megfelelt, és Orbán egyenesen azt állítja, senki sem tudja, mi az a CEU.
A lex CEU államközi megállapodást tesz kötelezővé Magyarország és aközött az ország között, amelyikben az egyetemet bejegyezték, de a CEU-nál ez lehetetlen, mert az amerikai törvények szerint nem az amerikai szövetségi állam, hanem csak az érintett állam írhatna alá ilyesmit (ebben az esetben New York). Sőt, 12 órával a szavazás előtt Gulyás Gergely fideszes képviselő benyújtott egy módosítót a törvényhez, ami külön kiemelte, hogy a megállapodásra a szövetségi kormánnyal van szükség, és a magyar külügyminisztérium szerint az amerikai kormány ezt megtehetné.
Az Európai Parlament többek között a felsőoktatási törvény módosításának visszavonását kérve megszavazta a Magyarországot elítélő határozat durvább változatát, így elkezdte tárgyalni a magyar kormány szavazati jogának felfüggesztését. Az USA kormánya is többször felszólította a magyart, hogy függessze fel a lex CEU-t, eközben a magyar fél tárgyalásképtelen tárgyalókkal húzza az időt. A CEU rektora május elején már azt mondta, az egyetem Magyarország elhagyására kényszerülhet. Orbánék minden jel szerint az egyetem lassú kivéreztetésére játszanak, a miniszterelnök jelezte is, hogy a fél világ kérése ellenére sem akarnak változtatni semmin.
Áder János, aki nem látott kivetnivalót a törvényben, egyből aláírta, sőt még gimnazistákat is megpróbált meggyőzni arról, hogy miért van rendben vele minden, legutóbb pedig arról beszélt: bízik abban, hogy a megbeszélések hamarosan lezárulnak. Legutóbb New York állam kormányzója bejelentkezett, hogy szívesen tárgyalna a CEU-ról, amire Orbán somolyogva annyit mondott:
Mondjuk az irodalmi Nobel-díjas perui író Kósa Lajossal és Németh Szilárddal ellentétben honnan tudhatná, amikor megvezették?
Magyarország hírnevének és turisztikai vonzerejének növelésére simán kap a magyar adóforintokból 146 milliárdot a Forma-1 vagy hatmilliárdot a Red Bull Air Race. A száz országból hallgatókat vonzó, itt évi tízmilliárdot elköltő CEU-t viszont kidobnák az országból, Magyarország ellen hangolva a világot.
A Magyarország legjobb egyeteme ellen létrehozott törvényt megszavazó Fidesz-KDNP-s képviselők között ott volt az általános iskolát 20 évesen elvégző, pénzügyi csalással gyanúsított Farkas Flórián is.
A törvény szövege világosan kimondja, hogy a CEU nem működhet tovább Magyarországon.
Nagy betűkkel, tagoltan írom, hogy maguk, hülye Nobel-díjasok is megértések: ÖNÖK MEG LETTEK TÉVESZTVE.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a tiltakozók érveinek 99 százaléka tökéletesen irreleváns volt.
Szerda este diákok ezrei lepték el a fővárost, hogy teli torokból tiltakozzanak az őket hülyének néző kormány politikája ellen.
Palkovics László nem tart attól, hogy az egyetem lelép az országból.
A valóság ezzel szemben az, hogy pontosan lehet tudni.
Az USA világosan közölte, hogy a szövetségi kormány nem tárgyalhat egyetemek működéséről. Szijjártóék szerint DE.
Elkezdik tárgyalni a magyar kormány szavazati jogának felfüggesztését. Három magyar törvény visszavonására is felszólítottak.
Színjáték. Miután bejelentették, hogy a héten megkezdik a tárgyalásokat, olyanokat küldtek a CEU rektorhelyetteséhez, akiknek semmiről nem volt joguk egyeztetni.
Hat másik ország jelentkezett eddig, hogy befogadná az intézményt.
Hízelgésből, hazudozásból és határozottságból rakta össze brüsszeli fellépését. A bizottság a maga korlátozott eszközeivel nekiment, de érdemi sebet csak a néppárt ejthetne rajta. A CEU-t Európa nem mentheti meg.
A magyar kormány szerint nagyon jó a CEU-törvény, és eszünk ágában sincs változtatni rajta.
A tudásról, a tanulásról, megbecsülésről és kiegyezésről beszélt, amikor köztársasági elnök lett. Most pedig simán aláírta a törvényt, ami egy egyetem politikai célú kinyírásáról szól.
A köztársasági elnök Fidesz-sajtótájékoztatót tartott egy csapat gimnazista előtt. A parlamentben ezt már megszoktuk, de arra nincs mentség, hogy tizenéveseket akart belefullasztani az állami cinizmusba.
Ha elfogadja az Országgyűlés, megvizsgálja majd a civiltörvényt, ígérte a köztársasági elnök.
Sok sikert - somolygott.