Trump beszólt a londoni polgármesternek

Terrorizmus

Donald Trump amerikai elnök London polgármesterének közleményén háborog a Twitteren. Ezt írta:

Forrás

"Legalább 7-en meghaltak és 48-an megsebesültek terrortámadásban, és London polgármestere azt mondja 'nincs ok megrémülni''.

Sadiq Khan vasárnap reggeli közleményében arról szólt, hogy felháborítja a merénylet, gyászolja az áldozatokat és mindenkit biztosított, hogy terroristák nem győzhetnek. 

A Trump által kifogásolt mondat szövegkörnyezete így hangzott: "A londoniak fokozott rendőri jelenléttel találkozhatnak ma és a következő napokban. Nincs ok megrémülni."

Saiq Khan
Fotó: LEON NEAL

Vagyis a polgármester azzal biztatta az embereket, hogy a rendőrség vigyázni fog rájuk, és kifejezetten ebben az értelemben írta azt, hogy nincs ok megrémülni. 

Ugyanebben a közleményben éberségre is figyelmeztetett mindenkit. Khan közleménye egyáltalán nem bagatellizálja a támadást, sőt, kifejezetten erős szavakkal ítéli el, és arról szól, hogy mennyire mélyen megrázta a támadás.

Khant tavaly választották polgármesterré, és ő az első muzulmán vallású vezetője egy nyugati világvárosnak.