Az MSZP-s képviselő Szakács László érdeklődött Polt Péternél egy parlamenti írásbeli kérdésben, hogy hogyan áll a Spéder Zoltán ex-Fidesz-közeli ex-bank- és médiacsoport-tulajdonossal szembeni nyomozás. Már korábban is konzultáltak erről, a mostani válaszban érdekes új információk vannak.
A nyomozás határideje hamarosan lejár, írja Polt, legutóbb 2017 június 21-ig hosszabbították meg.
Polt szerint három ügyrészt foglal át a nyomozás, ami véletlenül pont a Spéderrel szembeni Fidesz-sajtó- és hatósági hadjárat kezdete után indult, tavaly júniusban:
Mindhárom ügyrész az FHB Nyrt. tevékenységéhez kapcsolódik. A harmadik lehet a legérdekesebb, Polt szerint ugyanis az FHB Nyt. leányvállalatai a valós értéknél magasabb áron vásároltak más gazdasági társaságokat. Ez a nyomozás valószínűleg részben a Magyar Posta pénzszállító cégéről (JNT Security, később MPT Security)) szól.
Korában még öt ügyről volt szó, köztük az FHB 2012-es, rejtett állami forrásból finanszírozott kötvénykibocsátásáról, Polt viszont erről most nem beszélt. Ez arra utalhat, hogy ebben az ügyben már nem nyomoznak. A jelek szerint ejtették a takarékszövetkezeti integráció idején kötött drága szolgáltatási szerződések ügyét is, amelyek valószínűleg a Dom-P nevű informatikai cégre vonatkoznak.
Polt Péter egy szocialista képviselő kérésére közölte a lajstromot. Hűtlen kezelés és csalás miatt vizsgálódik két rendőrségi főosztály is.
Szabad kezet kapott Spéder Zoltán a kormánytól, hogy felépítse az OTP riválisát. Aztán váratlanul hatalmas össztűz zúdult rá. Orbánék azt sugallják, hogy a bankár átverte őket, de közben az is látszik, hogy a kormányzati terv megváltozott.